Rendezte: Roger Spottiswoode

Írta: Dennis Potter

Szereplők:

     Franz Anton Mesmer - Alan Rickman

A galériához kattints a képre!

Több fórumozó tollából, illetve klaviaturájáról kerültek ki olyan vélemények, miszerint a Mesmer „egynek elmegy”, de nem tartozik az igazán ütős Rickman-filmek közé, nincs benne elég „espirit”.

Amíg az „udvari szállítómtól” nem kaptam kézhez a dvd-t, boldog várakozással telt az idő, mert Mesmer életét nemcsak a főiskolai tanulmányaimból, hanem egy kiváló magyar író, Raffy Ádám: A léleklátó című életrajzi könyvéből is van szerencsém ismerni. Így aztán nemcsak az Alan iránti rajongás, hanem második énem, az „amatörténész” is arra ösztökélt, hogy minél hamarabb próbáljam megszerezni és megnézni …

Nos, hát várva vártam e kalandot, de nem volt sem tűzijáték, sem csillagszórás … elsőre sem volt jó, és később sem … elmaradt a szellemi kielégülés.

A film története keretben foglalva tárul a néző elé, egy visszaemlékezéssel indul, amelynek során az 1734-ben született Franz Anton Mesmer – mellesleg osztrák-német orvos – azon morfondírozik, hogyan és mikor rontotta el az életét …

- Talán akkor, mikor oltár elé vezetett egy 10 évvel idősebb, házsártos, de igen tehetős asszonyságot? (Házaséletük sosem volt igazi házasélet, unalmas, szerelemnélküli, de a pénz segített megteremteni orvosi praxisának alapjait.)

- Vagy akkor, amikor mindent megtett azért, hogy az általa kidolgozott gyógymódot, a magnetizmust minden orvostársával megismertessen? (Az ún. állati mágnesség – hogy miért állati, azt ne kérdezze tőlem senki – emberről emberre áradó delejes áramnak a gyógyászatban való alkalmazása a magnetizmus lényege.)

- Esetleg akkor, amikor az osztrák uralkodónő, Mária Terézia vak keresztgyermekének meggyógyítására vállalkozott, de a terápia sikertelen maradt? (Maria Therese Paradis, - a filmmel ellentétben – sosem nyerte vissza látását, de a kezelések hatására elmúltak kínzó fejfájásai.)

Ezek a válaszok pusztán feltételezések, de az mindenképpen bizonyított, hogy az orvos-tudós élete nem bővelkedett szerencsés fordulatokban. Bár sikeresen gyógyított, páciensei dicsérték, és még némi vagyonkára is szert tett, mégsem tudott gyökeret verni szülőhazájában, mert bírálói is akadtak szép számmal. Az 1700-as évek vége már Párizsban találja, ahol sikerült a legfelsőbb körökbe is bejutnia. Ám itteni működése sem bizonyult túl hosszúnak, mert a forradalom egy „hatásosabb” gyógymódot, a guillotine-t alkalmazta az arisztokrata páciensek főfájására, és ebben a zavaros időszakban a tudomány megújítóira legalább olyan görbe szemmel néztek, mint az uralkodó rendre – mert a jelszó az volt, hogy a köztársaságnak nincs szüksége tudósokra – lásd. Lavoisier kivégzése. Itt jegyzem meg, hogy Mesmer és Guillotine doktor tisztelték egymást, és keresték egymás barátságát, bár az általuk kidolgozott „gyógymód” között voltak apróbb eltérések …

Az 1800-as évek elején Mesmer elhagyta Franciaországot, és Svájcban, a Bódeni tó környékén telepedett le, ahol nagyon visszavonultan élt 1815-ben bekövetkezett haláláig.

A film Mesmer életének főbb mozzanatait érintené, de ez alig érzékelhető a cselekményfolyamban. Abba a hibába esik – mint általában az ilyen kosztümös, életrajzi filmek -, hogy inkább a szerelmi szálat fonják erősebbre, és a főhős személyisége, munkássága, életének más vonulata pedig elvész, mint az a bizonyos szürke szamár … Hogy a Raffy-könyv említi-e Mesmer és Maria szerelmét? Ezt nem írom itt le, tessék elolvasni ….

Azt hiszem, hogy itt a tudományos működés érzékeltetése nem sikerül úgy, ahogyan kellett volna, mert ha valaki egy kicsit is utánanéz ennek a ténynek, az tudja, hogy Mesmer előfutára volt a későbbi pszichoanalitikusnak, Freudnak és követőinek, akik szintén hatásosan alkalmazták a magnetizmust jó néhány hisztériás betegen.

Természetesen Alan Rickman jól oldotta meg színészi feladatát. Tökéletesen érzékeltette az orvos-tudós vergődését, viharos érzelmeit: az idős feleségtől való anyagi függés poklát, tudományos munkája erőfeszítéseinek hiábavalóságát, orvostársai értetlenségének és korlátoltságának végnélküliségét.

Maga a film nem mond nekünk semmi különöset, legfeljebb csak annyit, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában – bár ez igen kevés vigasz azoknak, akik eligazodnak a „léleklátás” terén, de erről meg nem a főszereplő tehet, hanem a forgatókönyvíró, vagy a rendező.

Summa summarum – ha másért nem, de Alan Rickmanért mindenképpen érdemes megnézni, mert ha Mesmer munkássága nem, de az ő alakítása „mágnesként vonz” bennünket … így ne is tanúsítsunk ellenállást!

Szerző: Orfeusz

IMDb